2008. december 24., szerda

Jókivánság

Minden olvasómnak nagyon BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!

Új kép az ajándék: Klimt: A csók, (részlet)

23-a, két vizsga

Személyiségpszicho 5-ös lett, a másiknak január elejére várjuk ez eredményét, de nem lesz vele gond :)

2008. december 22., hétfő

év végi visszavonulás

Ebben az évben már csak egyszer megyek az irodába. És kifejezetten örülök neki.

Örülök, hogy visszabújhatok a kis zugomba, gondolkodhatok, kicsit befelé figyelgethetek. Sok lesz a tanulnivaló, hiszen jó pár vizsga még hátra van, de élvezem és örülök neki.

Holnap is lesz rögtön kettő, de valahogy nem idegeskedem miatta. Két pszichos tantárgy: ezt akartam tanulni, ez érdekel. Plusz igenis baromi büszke vagyok rá, hogy a biológia ilyen jól sikerült. Szerintem, első húzásból, erős négyest szerezni az nagy fegyvertény. És ez nem csak szubjetív megítélés, objektive is ezt mutatják az eredmények. Iki-oki vagyok, és kész :))))

Nagyon el vagyok ájulva a szüleim hozzáállásától is. Tudva lévő, hogy annak idején nem engedtek erre a pályára, mondván, hogy éhen fogok halni, meg ez hülyeség, meg ilyesmi. És most? Fater pont a vizsga időpontjában ébredt meg, és mormolt el pár imát miattam (jó, ebben nem hiszünk, de a lényeg, hogy foglalkoztatta a dolog és úgy támogatott benne, ahogyan ő tudott), mutter meg kijelentette, hogy arról beszélgettek, hogy több eszem van, mint kettejükek együtt. (tudoooooom, a szülők elfogultak: megint csak a pozitív visszajelzés a lényeg belőle :). Ma meg tudja, hogy vizsga előtti este van és nem hív fel, de rámküldött egy sms-t, hogy holnap drukkolnak. (szokása volt korábban telefonon "zaklatni", keresni, számon kérni, etc.) Szóval, összegezve: az ősök támogatóbbak, mint valaha és ez nagyon jól esik.

A cég nem jobb és nem rosszabb. De most ez nem fontos. Ott is beesett pár olyan karácsonyi visszajelzés, ami nem csak egyszerűen standard. A fene essen bele, az ember a saját bőrén tapasztalja, mekkora jelentősége van, ha valaki, csak egy chatprogramon annyit möfföl az emberre, hogy köszi az éves munkádat és nagyra értékelem. És akkor el kell olvadni, mert a dícséret és a köszönet ritka, mint a fehér holló. Pedig ezzel a pasival nem is dolgoztam túl sokat - vagy talán azért a pozitívum? ;)

Az egészségem amúgy elég vacak. Sokat vagyok beteg. Megint megfáztam, vagy mi. Pedig nyomatom a vitaminokat, de leginkább azt hiszem, cigizni nem kéne. Pszichoszomatikus izére most nem gondolok, mert nem lenne semmi értelme: így se, úgy se dolgozom. Legalábbis hivatalosan.

Tudatosítva a pozitív megerősítés szerepét (amiben piszkosul gyenge vagyok, mert tutira könnyebben b..ok le bárkit, mint dícsérek, köszönök megfele, vagy hálát fejezek ki), szóval a biosz jegyemben nagyon sok embernek volt része:

Köszönet itt egy jó barátnak, aki kölcsönadta egy vadiúj, drága könyvét, egy kollégának, aki elhozta a cd-s képeket, egy biológusnak, aki elmagyarázta az érthetetlent, egy szemésznek, aki könyvet adott és retinarétegeket, egy psz-neurológusnak, aki megint könyvet adott és együtt szörnyülködött, egy pszichológusnak, aki mindent-mindig végighallgatott (nemterápiásan:) valamint a kis csapatomnak, hogy vannak és segítjük egymást.

Jó, tudom, hogy nem az Oscar-díjat veszem át éppen, de nekem ez fontos :) punktum. :)

És titkon remélem, hogy az az ember, aki a legelső támogatást megadta és akinek a véleményén bukhatott volna is a jelentkezésem egyáltalán az egyetemre: büszke lesz rám.

Na, pátosz, suhanj el: holnap két vizsga :)))

2008. december 18., csütörtök

vége

Biológia ajánlott 4-es megvan.

2008. december 15., hétfő

Felmondás

Na, ez kész. Felmondott a társam.

Megint csomó kérdőjel: lesz-e utódja, mikor? Meddig leszek megint egyedül?

Amúgy jól tette. Hajrá! Remélem, tényleg jó melót fogott ki. Rendes ember menjen is innen, mert ezen a szemétdombon okos embernek vétek az idejét pazarolnia.

Magamnak meg remélem, hogy nem egy idióta jön ide. :(((

Biosz vége? és egyéb közhelyek

Köszönöm a kedves érdeklődést, meggyógyultam.

Hétvégén megírtuk a második biosz zh-t. Siralmas volt... Megpróbálom lefesteni a körülményeket.

Pénteken lementünk a kis csapattal Pécsre, olyan dél körül érkeztünk meg. Beültünk ebédelni, azzal, hogy majd a délutáni előadásokra megyünk be. Így is lett. A délutáni előadás első szünetében leszaladtam a mosdóba, mondván a nervus vagus dolgozott. Szóval, hánytam egy remeket. Visszatámolyogtam falfehéren és a skacok ott üldögéltek a folyosón, hogy niiiiiiincs is kedvük bemenni. Mondtam, h nekem sem, mert én hányok, tisztelettel.

Szóval, meglógtunk mint valami lökött kisiskolások. Elmentünk a szállodába. Hmm. Elég gagyi volt, legalábbis szállodának... Mindegy, 4000 Ft, aki nem foglal időben más szállást, az így jár. Lényeg, h szarrá fagytunk, és a szoba büdös volt. De legalább jól befüstöltük. Kb. este hattól tanultunk éjjel kettőig a másnapi reggel (mit reggel?, HAJNAL) 7-es zh-ra.

Ébredés után fogalomtolulás: az a jelenség, amikor az agyad, mint másnap a gyomrod, hányja ki magából a fogalmakat, latin kifejezéseket, és a "holafogkefém" gondolat előtt bevillan egy subarachnoidális rés, utána meg egy impedenciaillesztés. Hideg, sötét szoba. Odakint meg egy trágya idő. Sötét, jeges szél, zuhogó eső. Mire odaértünk az épülethez, akkor meg a többiek ott áztak és fagyoskodtak még az utcán. Mivelhogy az iskola zárva, ilyenkor nincs ott élő ember. Brrr....

Tanerő megjön, épületet nyit, termet nyit. Jaj, és akkor osztja a feladatsort. Hát, hogyan fogalmazzam? Szenyó volt. Nehéz volt. Fúúúj. Talán ma este, vagy holnap megtudni, mi is lett az eredménye.

Összedolgozni nem nagyon lehetett, de értelme sem volt, mert amit nem tudtunk, azt nem tudtuk volna 6-an sem. Így is bebuktunk és elbarikádozott minket a tanerő egymástól, ill két cimbitől el is szedte a dolgozatot, -100% felkiáltással. De aztán nem karóztatta be őket, csak rájuk ijesztett.

Ja. Az erekciót a szimpatikus vagy a paraszimpatikus idegrendszer idegzi? Hmmm. Ezt se tudtam. Láttam már ilyet, de nekem nem volt, nem is lesz és ha meglátom, bizisten nem ezen gondolkodok. De ezentúl, ígérem, minden más lesz! A következő alkalommal ha látok ilyet, rákérdezek, megvizsgálom, azonnal érzékelőket helyezek a csávóra, hogy lássam, hol van elektromos aktivitása. Ja, és hozzáteszem, jajdeszépnagy, mert azt is hallottam, hogy az ilyenkor kondicionált mondatok, nagyon nagy hatást keltenek. Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz.

2008. december 10., szerda

Közkívánatra

Egy nem saját szerzemény. Nekem most nincs sok írnivalóm, de hiányoltatok irományt.

Íme csoporttársaim szerzeménye. Ezek egymás közötti emailek szövegei, amiből kiviláglik, hogy mennyire lehet túlstresszelni egy vizsgát. Valamint, hogy milyen agressziót kelt egy nagyon nehezen tanulható tantárgy a kedves hallgatókban.

Összeségében meg állati vicces, annak is, aki éppen nem az "orvosira" jár.

"ha ... (a tanár) rá mer kérdezni a retina rétegeire, én felállok, kimegyek az asztalához, és beleb-szom a tollam az orbitájába úgy, hogy a hegye áthatol az összes fénytörő közegén (cornea, a corpus ciliare által termelt csarnokvíz, lencse, corpus vitreum), és a membrana limitans extarna - stratum ganglionare nervi optici - stratum granulosum internum - stratum plexiforme externum - stratum granulosum externum - stratum conorum/bacilorum - stratum pigmentosum retinae útvonalon a macula caeca-ban fog megállni. aztán majd ha az inadequat inger a nervus opticuson keresztül a cgl-be, majd a lobus opticusba jut és felvillan egy fény az agyában ne csodálkozzon."

válasz:

"És akkor majd felnéz ... (a tanár) tollban forgó szemekkel és azt rebegi:
"Kedves Kolléga!
Összekeverte a rétegeket! Magának átcsúszott mediálisba a gyrus postcentrálisa, kisült a nucleus amigdalae-ja, feltekeredett a putamenje a caput nuclei caudatira, bevillognak a supercolumnái, a tractus spinothalamicusa tévedésből a pedunculi cerebellares superioresen hagyta el a medulla oblongatáját! Magán fogom szemléltetni a decerebrációs rigiditást, fejezze be diszkréten az inhibitory sculptingot és indítson azonnali nociceptív reflexívet a pad alá! Hogy rövidre fogjam, leülhet, egyes, kevés maga nekem, mint fehérállományban a demyelinizatio, nervus glossopharyngeusban az oligodendroglia!"

2008. december 8., hétfő

Beteg

Na, ez szépen összejött.

Egésznap feküdtem, meg dőltem jobbra-balra. Kifosztottam a patikát, nyelem a teát, C-vitamint, csillapítom a lázamat.

Szerencsére a meló nem gáz. Simán elvan nélkülem a cég. De ha nem így lenne, nem tudom, mi lenne. Nagyon nem hiányzik, hogy bent legyek és vagyok annyira bágyadt, hogy az aktivitás, mozgolódás sem kívánkozik. Olyan minden mindegy. Csak ágy legyen.

Kéne tanulni legalább, de az sem nagyon megy. Asszem a mai nap elmegy így, ahogy elment. Talán holnap lesz pár óra jobb periódus.

2008. december 7., vasárnap

Betegcsiga

Jaaaaaajjjjj!

Ma egész nap teljesen kómás voltam. Éjjel szerintem megint meghültem: arra ébredtem, hogy fázom és vagy húsz percig tüsszögtem utána.

Azért elmentem a skacokkal tanulni. Jó volt, csak nem tudtam rendesen kivenni a részem, mert olyasmi volt, mintha búra lett volna a fejemen. És ha lett volna lehetőség rá, lefeküdtem volna és azonnal elaludtam volna.

Mint ahogy most is lesz. :(

2008. december 5., péntek

Knock out

Le KO-ztam magam, de szerintem erre most szükség volt.

Egész éjjel játszottam a remekbe szabott Fifa játékommal. Állat! Megvettem Messit, Fabregast, Adrianot, Mertesackert. Pato már 19 éves és szépen fejlődik. Az öreg trottyokat kidobtam a csapatból, szóval most fiatal fejlődő játékosokkal van tele a csapat. Jó-jó, szemétség Didával, Gattusoval és főleg Maldinivel, de ez van. Új időknek új szelei, ugye? :)
Nyertem 2 Bl-t, 2 olasz bajnokságot és 2 olasz kupát. Fejlesztettem az edzőket, az orvost, a tehetségkutatót. Milyen király a virtuális világ: mindezt egy éjszaka alatt. :)

Nappersze, hogy 10-kor tértem magamhoz és mélyen megfontoltam, hogy egyáltalán bejöjjek-e dolgozni. Aztán meggyőztem magam, hogy ezért elkummantani egy szabadnapot hülyeség lenne, szóval bekúsztam szerényem fél egyre. Ilyenkor mindig van lelkiismereturim, de nem sokáig, mert megint vidáman konstatáltam, hogy 7 levelem jött: 3 vicces, 3 fyi (for your information) és egy, ami 2 hét múlva is ráért volna. Ergo: minek is jöttem be? :)

Ja, tudom: ettem pogit. Beszélgettem. Kinyomtattam egy retinát. És fizetnek érte.

Vicces, elbaszott nap ez is, de legalább írok, társadalmi életezek és lefekhetek korán, mert hulla vagyok.

2008. december 2., kedd

Egy vicces nap krónikája

A mai nap különösen bővelkedett szép, megindító pillanatokban.

Reggel a kedvenc holland kollégámtól (innentől: Baromarcú) kaptam egy levelet. Majd rá, hogy elküldte, 2 perccel felhívott, hogy megkaptam-e. És elolvastam-e?
Baromarcúnak ugyanis az a fixa ideája, hogy az ember nem olvassa a leveleit, de ha utána 2 perccel felhív, akkor überf.szán meg lesz oldva a problematika.
Namármost: a levél arról szólt, hogy fél órán belül kellenek olyan magyarázatok, amikre ezelőtt egy héttel felhívták a figyelmet, hogy moooooooost ebben a zárásban nem kellenek. Szerinted?
Mivel a tegnap estém úgy zárult az irodában, hogy a svájciak fellázadtak és elküldtek engem és a kolléganőmet a h.l.l f.sz.ra, mert összevissza adogatunk határidőket és képtelenek vagyunk valamit is előre megszervezni, struktúrálni, hogy ők szegények elvégezhessék megfelelően a munkájukat, meg fittyfene. Nna, kultúráltan válaszoltam, hogy a feladatokat, pont olyan módon és időrendiségben adjuk, ahogy mi kapjuk, ha nem tetszik, akkor lehet a megfelelő szinteken panaszkodni (tehát nem nálam!), egyébiránt mélységesen megértem a problémájukat, bla-bla-bla.
Szóval, Baromarcúkát elhajtottam a fenébe, hogy ha majd a kis svájciak kész lesznek, akkor majd megadjuk amit kérdezett. Erre ő közölte, hogy valamelyik nagyfejűnek lesz telefonkonferenciája és azért kell. Jaaaaaa, az akkor egészen más. Nagyfejűke gondolom, nem ma reggel tudta meg, hogy kell neki adat, szólt volna előre. Hogy ő beég egy telefonnal, az már bocsi, de engem hol érdekel??? Életemben nem láttam, nem beszéltem vele, miért is kell, hogy ez engem izgasson?
Nna. Letettük.
Megjelent egy perc elteltével baromarcúék magyarországi csoportjának a vezetője, akivel per mellesleg jóban szoktam lenni. Hogyaszongya: olvastad a levelet? Nagyon fontos, mert Nagyfejűnek meetingje lesz 11-kor.
Na, asszem itt elhangzott részemről pár leszarom, elmegy a p.csába és effélék.

Ezek után akadt még pár finomság. Szóval, azért Svájcban is hülyék dolgoznak. Valamelyik idióta kitöltött egy táblázatot, de addig nem jutott el agyilag, hogy ha a különböző országbeli költséghelyek helyi valutában adott adatait összeadja, abból nem fog kijönni értelmes dolog. Mert ugye 1 svájci frank + 1 euró nem egyenlő 2 svájci frankkal.
Szóltam. Oké. Kijavította: mivel 1 euro 1,2 scájci frank (mondjuk), akkor 1 svájci frank meg egy euró az 1,83 svájci frank. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Ha jól emlékszem, ez olyan általános iskola 5.-6. osztály, egy ismeretlenes egyenletek kezelése. Szóval, király, hogy ilyenek dolgoznak pénzügyes munkakörben Svájcban az én fizetésem ötszöröséért, kábé.

Másik hülye megkérdezi, hogy kitaláltam-e már, neki mi az eltérése a tervekhez képest. Szerinted? Én állítottam össze a terveidet? Nem. Én rendelkezek a hónap folyamán a bevételekről és a költségekről? Nem. Na, akkor nekem kellene tudnom?

Fél háromkor elkezdődött a szokásos heti mitttting, telefonkonferencia formájában. Egy perccel a kezdés után a következő üzenetváltás történt chatprogramon:

Kolléganő: - Nekem nagyon kell pisilnem.
Kolléganő: - Ha tudtam volna, hogy késnek, kimegyek előtte.
Én: - És én most ezzel mit kezdjek? Ágytálat vigyek neked, vagy mi?

Hát, tényleg...

Épp most volt itt a reggel gyorsan elhajtott cimbora: úgy néz ki, neki is elszakadt a cérna, mert ő is elküldte Baromarcút a fenébe. És jól kibékültünk. :))))

Fél hatkor lelépek, nehogy ma még valami történhessen. :)))

Isten barma

2008. november 30., vasárnap

Hétvége

Rég nem látott mozgalmas hétvégém volt.

Még pénteken meglátogatott minket egyik osztrák kollégánőnk. Azért érdekes, mert vééééégre egy hang, és sok-sok e-mail mögé tudtunk helyezni egy arcot is! Jó-jó... Kedves, jófej csajszi. Eddig is kedveltem, de így a személyes találkozó után még jobban. Megint szembesültem az osztrákos akcentussal és meg kell mondanom, imádom. Er hot wos gesogt... ugye? :)

Szombaton meghívott egyik csoporttársam bulizni. Hej-haj. Tulajdonképpen azon rövidke idő alatt, amit a társasággal töltöttem jól éreztem magam. Hát, igen...
Az történt, hogy az igazi buli előtt előmelegítettünk a Toldi moziban, ami igazából egy kávézóvá (?) van átalakítva. Sör, pálinka. Aztán úton a végcél felé sikerült beszerezni egy üveg vodkát meg két liter meggylevet. Kábé 20 perces út volt, elfogyott... Olyan heten lehettünk rá.
A végcélon még kirendeltünk egy sört. Abból már csak egy ujjnyit tudtam leinni.
Szóval a dolognak eléggé csúfos vége lett: egy wc-ben töltöttem el a buli idejének jelentékeny részét. Ja-ja, hát hánytam, na. Aztán megint hánytam, aludtam és ha jól emlékszem megint hánytam. Olyan másfél órát "elmélkedtem" ott magamban. A lány, aki elhívott, nagyon rendes volt, szerintem olyan 20 percenként szaladgált le, hogy mi a helyzet velem. Na, most ebből volt egy pár, amire a csukott wc ajtón át reagálni sem tudtam. Mire kimukkoltam volna valamit, addigra már meg minek volt... Aztán kis idő elteltével, már elkezdtem várni, hogy jöjjön le. Le is jött, akkor sikerült ajtót nyitnom. Ha jól emlékszem kábé ölelgettem is. :)))) Na, gyorsan bedugtak egy taxiba és hazajöttem. Persze pénzt kellett adni, taxit hívni, zacsit a kezembe adni, útravalóul. Esküszöm, én a taxival úgy mentem végig a Keletitől Csepelig, hogy egy millimétert nem változtattam a testhelyzetemen és a fejemet sem mertem elfordítani. Hazaértem, levetkőztem, kultúráltan az ágy mellé készítettem egy vödröt és bealudtam. A vödröt itthon már nem kellett használni...
Örök tanulságként zeng a fülemben majd, amivel a taxiba beültetett: "Csak holnap ne gondold, hogy úristen, milyen hülye voltál! :))))
Hát, pedig de. Most nem az, hogy mit gondolhatnak rólam, mert ezt már nagyívben le... de ezért a szar állapotért nem éri meg. Nem szeretek rosszul lenni és útálom a kis hegyes fülű, sunyi pofájú, vörösfarkú ragadozó állatokat a gyomromban. Azt hittem, már jól kitapasztaltam a határaimat és az ennyire eszetlen berúgásból az utolsó az idei májusi volt. Hát, tévedtem.
Morál: a kurva meggylébe kevert cuccokkal vigyázni kell! :))))

Ma meg bioszoztunk a kis csopival Szilvinél. Tök jó volt: kétszeresen jó érzés. Egyszer, mert szeretem Szilvit és büszkén mutogattam a kis csopinak, másrészt mert szeretem a kis csopit és büszkén mutogattam Szilvinek. Lehet, ezt érteni? Szóval, hogy két ennyire (számomra) szeretnivaló valami, és ez egyszerre, egy időben, és rajtam keresztül és velem kapcsolatban, na.
Nem mellesleg, szerintem hasznos is volt, legalábbis számomra kiderült pár újdonság. Erősen szerethető lehetne ez a biológia, ha normálisan tanulhatnánk. Normálisan.

Megyek. Kavarog a fejem és a gyomrom sincs teljesen rendben. Hülye alkesz :(

2008. november 26., szerda

Medicina

Hát, igen. Nekem sok barátom van. És nem is akármilyenek. :))))

Az van, hogy annyit nyifogok, hogy jaaaaj, nehéz a biológia, jaaaaaaj, nincsenek ábrák és jaaaaaaaj, hogy mindenki ezerrel megsegít.

Történt, hogy kedves, okos és szép egykori orvostanhallgató és egykori biológushallgató jelenleg végzett közgazdász kolléganőm hozott nekem 3 cd-t, ami telis teli van remek dolgokkal.

Nagyon gáz, mert az öccsének a volt barátnőjétől kellett visszakérni, stb, stb.

Gépbe betesz, installál, elindít. Naszóval, reméltem: széééééép színes ábrák, remek rajzok, stb.

De neeeeeeem. Első: egy tálcára kitett szem. Második: egy agytrancsír. ÁÁÁ.

Na, most ez a ciki. Sápadtam, a gyomrom kavargott, ajajjj. Vérciki. De azonnal, teljes köszönettel visszaadtam.

Bocsi: nyúl, nyápic, szotyi, giliszta, ropi - facsiga vagyok. :)

életjel

Kicsit hallgat most a múzsa. Elvagyok - semmi különös nem történik.

Jobb a kedvem ezen a héten, úgy néz ki, a borongós hangulat elmúlt és megszoktam az új feltételeket. (mármint hideg és sötét;)

Tanulgatok, eltöltöm az időmet, ilyesmi. Összefutottam/futok pár régen látott emberrel. De semmi x-tra.

2008. november 22., szombat

Belehallgatás - ELTE

Ma a szűkebb kis csoporttal részt vettünk egy ELTE-s rendezvényen. Pszichológiát oktató egyetemek közötti hallgatói rendezvény, amelyen az egyetemek előadásokat, gyakorlatokat mutatnak az érdekesebb kurzusaikból.
Az ELTE-sek eléggé bevállalták a rizikósabb témákat: hipnózis előadáson és parapszicho ill. szexuálpszicho gyakorlatokon voltunk. (nem teljesen gyakorlaton, na! :)
Jó, a hipnózis talán nem minősül annyira rizikósnak. Eléggé érdekes előadás volt, ami főleg megragadott belőle, hogy a hipnotizőrt is hatások (és milyen hatások) érik a hipnózis közben. Saját tapasztalatom nincsen az ügyben, de egyszer kiváncsi lennék. Hogy a hipnotizőr is mélyen átélheti és úgy mutatják a kutatások, hogy összhangban, a klienssel történteket; azon meglepődtem. Vagy nem is meglepő? A terepeuta vajon mennyire vonódik be érzelmileg egy kezelésbe?
Nem titok: kliens oldali tapasztalataim vannak és nem is kevés. De azon sosem gondolkodtam, hogy a terapeuta vajon milyen szinten, mit érez együtt velem, vagy velem szemben. Persze a számomra sikeres terapeuta visszatükrözött dolgokat, de biztos vagyok benne, hogy nagyon erős önkontroll mellett.

A parapszichon tisztára meglepődtem. Egy eleven kis emberke - Vassy Zoltán tartotta. Ami tetszett, hogy ő meglehetősen szkeptikusan kezeli a kérdéskört. Más szóval, nem kellett úgy éreznem, hogy valamiféle okkult, para, meta, vallási szeánszon vagyok. Nagyon érdekes, de úgy néztem, meglehetősen macerás kutatási terület ez. Nagy minták, kis összefüggések. Nagyon csábító belecsúszni a gagyiba. Biztosan nem fogok ezzel foglalkozni, de az igazán szakmailag megalapozott munkákat, azt hiszem, érdemes nyomon követni.

Na, és akkor a bumm! Szexuálpszicho. Igazából sok elvárásom nem volt a dologgal szemben, de azért arra számítottam, hogy egy középkorú pasi, vagy csajszi fog valami eléggé mesterkélt előadást tartani. Vagy egy zöldfülű tanársegéd, jelentéktelen külsővel. Pénisz, vagina, frigiditás, impotencia, bla-bla-bla.
Szóval, bementünk. Félhomály, füstölők, gyertyák. Az első sorba ültünk le, mondván: bevállalósak vagyunk.
Felnézek. Hűűűű...
Hát, hogy is mondja ezt az ember? Szóval azt hittem, hogy egy luxuskurva betévedt valahonnan. Egy szexistennő. Egy őserdei törzs királynője. Egy méhkirálynő. Egy gésa? Próbálom elmagyarázni: a csaj valami bombázó volt, aki ráadásul erősen rá is tett a dologra. Hosszú kiengedett szőke sörény, leszolizott bőr, megcsinált száj tetkóvonallal, olyan mellek, hogy hűűű, kisportolt test és iszonyatosan jó arányú csípő. Eddig jutottam, a padtól többet nem láttam, kihajolgatni meg csak nem akartam. De behaltam. A teljes külső üzenete valahogy ez volt: bomba csaj vagyok, meg akarsz kapni? Közben meg: vagány vagyok, uralkodó vagyok, ajándék, ha megkaphatsz. Az előadás első 20 percében én nem nagyon tudtam kikerülni ez alól a hatás alól. Később oldódott a dolog, fárad az ember, de akkor is. Ilyen brutál erős női szexuális kisugárzással én még talán csak egyszer találkoztam.
Az előadás után nagyon úgy éreztem, hogy erről kell beszélni. Szerencsére a többiek is sokkolva voltak. Ide talán nem idézem, mit mondottak kissé nálamnál is szabadszájúbb cimboráim. :)))
Na, mindegy. Identitásválságba szerintem már nem kerülök, de ezt el nem felejtem soha. Felhúzott a téma és a jelenség, mi tagadás. Úgy is, na:)
Másokat is: "Okos, szórakoztató és még dekoratív is (a fiúk nagy örömére!). Original szexuálpszichológus Barbie az ELTE-től! ... csak az élő demonstráció hiányzik! Mindig pörög, a lelkesedése pedig ragadós... valljuk be: az óra igazi kedvcsináló... ugye értitek, mire gondolok?!"
Idézet a kiosztott szóróanyagból, ami ajánlója az előadóknak.

Hát, ha reklámarc kell az ELTE-nek, akkor jelentem, megvan nekik. Amúgy Phd. Tehát tényleg nem is buta...

Na, megyek. Dolgom van. Amúgy is túl sok képet és videót láttam ma ;)

2008. november 21., péntek

Beszélgetésfoszlányok

Eleget szenvedni

Fodrászüzletben, két nő beszélget.

- Jajjjj, olyan ideges vagyok, alig aludtam. Apámnak foltot találtak a veséjén.
- Na, és?
- Lehet, hogy daganat és rákos.
- Na, és? Az egyik vesét kiveszik és kész.
- (kicsit sértve) Hát, azért én aggódom...
- Nem ért még téged elég csapás az életben...
- Miért mondod? Tavaly is meghalt a nagyapám, 84 évesen.
- 84 évesen már meg lehet halni. Akkor már mit akar valaki.
- Akkor is megviselt. A nagyapám volt.
- Áááá, nem szenvedtél te még eleget...

Utána visítás, hajtépés, mifene.

Szaktekintély

Egy férfi és nő összevész, a téma, hogy a férfi-e a teremtés koronája. A nő szerint nem, a férfi szerint igen. Fültanú egy első éves pszichológus hallgató, nő. Megszólítja a nő.
- Akkor most döntsd el te, te úgyis szihológus leszel!

Az, bakker, az! :))))

Boldogok a lelki szegények

Internetes felhasználó levele, kijavított dolgozat után, levelezőlistára:

Óóóóó bakker, emberek!!!! Hát kib...tt jófej ez a faszi, hogy így bírosztályozni!Nekem semmi reményem nem volt, így minden elképzelésemet überelte ezaz eredmény!!!Jézus Mária! VAN ISTEN!

Egy perccel később:
Jesszusom, akkor mégsincs? Miért gondoltam, hogy 51%-tól oké?

25 perccel később:
Halihó, van itt valaki? Én úgy hallottam, hogy 50%-tól megvan a vizsga.Most akkor mi az igazság?Borzasztóan érdekelne... nem tud valaki tuti biztosat?
Miért kellene ebből az anyagból minimum 75%-ot teljesíteni?
Válaszoljatok légyszi!

Válasz:
1. Nem tudom, van-e isten, de szerintem ne ezen az alapon döntsük el.
2. Valszeg azért gondoltad, hogy 51%-tól oké, amiért ezeket a leveleket írod, fél perces közökkel...
2. Azér', vazze, mert a tanár azt mondta.
:)))))))

Eredmény

Biosz zh 82%. JUHÉÉÉÉÉÉ! :)

2008. november 20., csütörtök

kortárs magyar

Bagatell
Nincs nyom mögöttem
de megyek
nincs magasság fölöttem
de térdelek
csöppnyi fájdalom csupán
és mint a lepke szárnya
beleolvadok a gyertyalángba…

(Fut)urológia avagy summa urologica

Szél ellen
- úgy mond -
nem lehet
Hátszéllel
(szélirányba)
érvénytelen,
amúgyis
indokolatlan
nagyképűség
(kvázi bárgyú hencegés),
Oldalszélben
kedves barátaim
nadrágja ázik el
(érzelmi krízis)
ha nem barát: garázdaság,
visszatartani
banális frusztráció
(már-már közhely)
veséim jók,
éhség-sztájkhoz
még nem elég szar a helyzet
s a kör ím bezárul:

Marad a szél ellen -
Az már bevált

Levél fiának

Arcod királyi bársonyát
kikezdték már a hormonok
elhagyott játékaidat
még makacsul babusgatom,
titokban felcsatolom a görkorid –
Mielőtt végleg körülkerít a csend
és váratlan hirtelenséggel
felbukkanok egy apróhirdetésben,
még elmondanám:
mesebeli csizmáim rég lekoptak,
kimaradt az ütés kezemből
elestem hát minden háborúban,
valami mindig közbejött,
rizsporos küszködés ez már
súlyzókkal, vitaminnal …

Amit találtam vidd magaddal,
ha átléped majd
kopott kis színpadunkat,
szomorkás bohócod már maradna,
esetlen szaltóit felejtsd el:
mint trapéz alatt a háló
feszült rá annyi évre, hogy
Téged baj ne érjen…

Talán szereted roncsolt arcomat,
s túl minden árvaságon
tündöklök mégis fénytelen...

Zonda Tamás versei

2008. november 19., szerda

sőtét van és hideg

félig nyitom a szemem, csörög rám az óra. sőtét van és tudom, hogy csak a takaró alatt meleg. párszor lenyomom, hadd zörögjön csak újra. hová is sietni?
kávé kell és cigi. sötét van és hideg. tv, napkelte. éhes vagyok, szomjas vagyok, mennem kellene. még nem megyek. még egy cigi, még egy interjú.
a fürdőszoba nagyon hideg. zuhanyozom.
fénytelenség és hideg van kint. ellenzősen megyek. nem sokat veszek észre. reggeli, energiaital, cigi vétel. a buszra várok.
leülök, nem figyelek. hideg van, sietek.
hév. zöld csík. sípolás. telefoncsörgések. csövesek. öregek.
tülekszem a villamoshoz. már zavar, hogy sokan vagyunk. ne lökdössetek.
körtér. cigi. mindjárt ott. a minekben. a semmiben.
lift, helló, kártya. kistér, kamera, kártya, üvegajtó, sárga vonal. helyem, neon ég, jó.
sziasztok. kulcs, fiók, laptop, bootolás, kávé, víz, wc, belogol. körbenézés, füleses emberek, monitorhátak és tarkók.
outlook, kommunikátor. körlevelek. nincs üzenet. feladatok felmér. semmiség.
ebédmegbeszélés, félkor, hegy. időstruktúrálás.
kommunikátor, helló, hogy vagy. aha. ja, szar.
ebéd. félkor. hegy. sietés, kutyák, kutyaszarok. emelkedő, csitcset. hely, víz, kancsó, amenü. fizet, mennyit. lépcsősor, lejtő.
ctrlaltdel. jelszó. nincs levél. időstruktúrálás. várás. fülesek, monitorhátak, tarkók.
menni el, menni el, menni el. virtuális személyek. virtuális telefonok. virtuális feladatok. virtuális indulatok. virtuális.virtuális, paperless, virtuális, virtuális, paperless, virtuális. monitorhátak és tarkók.
el. cigi. villamos. ellenőr. bérlet. hely. hideg. petőfi híd. zöld csík a parton. lépcsősor, siet. előremegy. hely. nem figyel. olvas. mit kell venni. sötét, hideg. sötét. sokan.
szentimretér, busz. hely. nem adom át. nem figyelek. leszáll, megvesz, felmegy. redőny. sötét, hideg. cigi. evés. internet. tévé. idegrendszer. sorozatok.híradó, kvízműsor.internet.blog.
sötét, hideg, lefekvés. óra felhúz.
félig nyitom a szemem, csörög rám az óra.

Tesztek

IQ 128.

Inkább masculin gondolkodás.

http://alfa.webdesign.hu/jatek/indexiq.html

http://www.bbc.co.uk/science/humanbody/sex/add_user.shtml

2008. november 17., hétfő

Kis rövid

Pécsi Tudományegyetem Bevezetés a biológiába pszichológusoknak c. jegyzet, terjedelm cca 170-180 oldal.

Rendszerint ilyenekkel találkozom benne: "Az egyik collateralis egy interneuronon át a gerincvelői oldalszarvi symphaticus sejttel synaptizál.... a praeganglionaris symphaticus rost a ramus communicans albuson át a paravertebralis dúcba lép, ahol egy dúcsejttel synaptizál."

De végre, a 105. oldalon kaptam egy kis alamizsnát:

"Ismeretes a pszichés fájdalom, melyet a sikertelenség, a sorscsapások stb. válthatnak ki, és pszichoterápiával, illetve kedélyállapotot befolyásoló gyógyszerekkel kezelhető."

Majd utána rögvest:

"Más a helyzet a somaticus fájdalommal. ITT JÓL DEFINIÁLHATÓ érző impulzusokkal és azok feldolgozásával van dolgunk..."

Hát, ugye? Ebben szerintem sok minden benne van... :)

De azért köszi TTK. Mégiscsak érzem, hogy RÁM, kis pszichológus hallgatóra gondoltál, mikor lejegyezted e sorokat. Igen, ez a könyv nekem szól. De tényleg.

2008. november 16., vasárnap

Semmi

Amúgy meg semmi sem történik.

Intézgetem az egyetemi dolgaimat, nyitogatom a zh-eredményes honlapot, napi 25-ször, hátha fent van már az eredmény. De, mondjuk: nincs.

Olvasgatom az új anyagrészeket. Idegrendszer - tiszta lányregény. De tényleg.

A munkahely erősen felejtős. Az égvilágon semmi sem történik és rémesen unom magam. Szerencsére csütörtökön elvittek valami geocaching izére. Ja-ja, céges csapatépítő rohadtanyja. Mondjuk mindegy. Legalább mentünk egyszer valahova. Nem is volt rossz, nyolc fős csoportokban kellett kóvályogni egy GPS segítségével az erdőben és előre kijelölt pontokat megkeresni. Hát, megkerestük őket.

Az a nagy sanda gyanúm, hogy jó dolog a műholdas technika, de lehet ezt hagyományosan is művelni - mármint az erdőjárást. Szóval, csak hogy elindulsz, és mész, pont az orrod után. És pont. :)

A bokámnak sajnos betett az árkon-bokron rohangálás. Megbicsaklott vagy 42-szer, és mivel magasszárú cipő volt rajtam, egyszer sem tört ki. Viszont a szalagokat, inakat megint szétcibáltam és valszeg leöltem pár ezer porcsejtet megint a kis helyes ugrócsontomról, mert azóta újra fáj. :(((( Úgy néz ki, ez már életprogram marad.

Egész héten alig volt bent valaki, mert nagyon sokan szabin voltak. És a külföldiektől se jött az égvilágon semmi. Szóval, csendesen bevallom: pénteken ellógtam a délutánt. Se magyar, se külföldi főnök, se meló nem volt. Hát, hazajöttem szépen. Bocsi... Azért a lapitopit magammal cipeltem, ha beakad valami levél. De nem akadt. Hogy is akadt volna?

Amúgy nem szeretem ezt a sötétet. Lehangol. Eddig nem emlékszem, hogy valaha zavart volna a korai sötétedés. De most valahogy nagyon. Melankólia, melatonin, meg ilyenek?

Továbbra is szingli...

... és ez már megint így maradt. Tulajdonképpen szinte lényegtelen is.

Annyi lett a dolog kifutása, hogy:

- röviden: berágtam és elküldtem a pasit a fenébe;

- hosszabban:

SMS, kedd este: Elkezdett a srác sms-ben azon problémázni, hogy akkor ő mit is vegyen fel a randira. Olyan kis viccesnek tűnt, gondoltam ügyesen előre gondolkodik és kipuhatolja én miben is leszek, kábé.

Első mail, szerda reggel: Kitalálta és melegítőt vesz fel, mert az jó meleg és hozzá bakancsot. És még mindig azt hittem viccel, de azért belém bújt a kíváncsiság... Persze rákérdeztem levélben.

2-4. mail, szerda napközben: Párszor megerősítette, hogy igen, tényleg abban jött. Erre én udvariasan és határozottan lemondtam a randit, hogyaszondom, nem tiszteli meg már az első alkalmat se, és a melegítő a Tescoba is ciki, akkor valszeg nagyon más az értékrendünk, megmifene.

5. mail, szerda délután: "szia baby" kezdettel levél, hogy ugyanmár, csak viccelt.
Bennem meg a bomba robbant:
- Mi az hogy BABY??? Még egyszer sem találkoztunk. Nehogymár itt BABYzzen egy melegítős faszi!
- És marha rossz a humora, mert ez nem vicces szerintem. Főleg azok után, hogy anno régi internetes társkereső múltamban mennyi idióta vadbarommal találkoztam. Ezek után már simán az járt a fejemben, hogy a pasi hazudik, hazarohant átöltözni, vagy mittudomén. Ezt közöltem, plusz, hogy randi lemondva.

És a csattanó, 6.mail: "Akkor most tényleg nem találkozunk?"

Hát, nem találkoztunk. Úgy néz ki, megsértődhetett, mert kitörölt a wiw-es ismerősei közül (noha előtte nem találkoztunk...). Na, bumm...

Na, most akkor: egy intoleráns vadbarom vagyok?

Ha átgondolom, igen. Ha mégegyszer átgondolom, akkor meg nem.

A francnak van kedve idiótákkal foglalkozni. Hogy arról levelezzek és sms-ezzek egy vadidegennel, hogy mit sikerült reggel felvennie? Ha komoly a dolog, akkor azért gáz, ha nem komoly, akkor meg azért.

Ááá.

2008. november 10., hétfő

Ügyeletes szingli

Igen, én lettem az.

Valamelyik nap gyanútlanul felnyitom a számítógépet és belebambulok a postaládámba. Nicsak-nicsak írt valaki. Hű, tök ismeretlen feladó...

Egy pasi, hogy aszongya, hallotta egyik volt focis csapattársamtól, hogy egyedül állok, erősen, és ő is és szeretnék-e megismerkedni vele.

Na, mondanom sem kell ott menten kiestem a bugyogómból, mert mégiscsak.... De, hát, kedves levélke volt. Gondoltam, majd jól válaszolok a tanulás után (tehát cca 3-4 nap múlva).

Aztán délelőtt felhívott a csapattársam, hogy hát izé, bocsika, de ő adta meg az elérhetőséget? Nem baj? Hát, nem. Hol is vagyok én olyan helyzetben, hogy megengedhessem magamnak bármilyen esély kihagyását. Megüzentem, hogy majd válaszolok, de most el vagyok havazva, stb-stb. De hogy tisztelem, hogy mert írni, mert a pasik nagy része nem merne, vagy aki igen, az pszichopata. Kicsit...

Őszinte leszek, a srác első ránézésre (képen) nem túl jóképű. Mondjuk úgy, hogy az iwiwes adatlapja nem elsősorban meggyőző. Viszont:
Utána is írt nekem leveleket, noha nem válaszoltam. És tetszett, hogy nem sürgetés volt bennük, csak érdeklődés, jelzése, hogy érdeklem, és kiváncsi rám. Hmmmmmm. Tudod, mindaz, amit egy szerelem vagy kapcsolat elején annyira szeretnél, vágysz rá...

Rendes kiscsiga lévén, vasárnap válaszoltam is. Szépen, hogy örülök, hogy megkeresett. Mivel előtte írta, hogy szeretné a számomat, hát legyen, nem szívbajoskodok már. Főleg, hogy beleírta, hogy elkérhetné a csapattársamtól, de azt szeretné, ha én szeretném neki megadni és ezért tőlem kéri. WOW!

És a naaagy csapda: utána én leskeltem a netet kb óránként, hogy olvasta-e a levelet. Szegény, ő mennyit lóghatott a válaszom előtt így a gép előtt. Ma reggel telefon: szia, Misi vagyok. HŰŰŰ.
Jól elbeszélgettünk. Sztem 22 perc elég jó idő, ha abba gondolunk bele, hogy akár egy perc is milyen kínosan hosszú tud lenni.

Szerdán randi.

Csiga meg paramari. Annyi válogatott idiótával találkoztam már hasonló vakrandi keretében, hogy már kockásra szorongom magam a gondolattól, hogy megint egy idióta zaklató lesz. Vagy egy vadbarom. Vagy egy húnemistudommi.

Na, mit is tanácsolnék annak, aki nálam ilyenre panaszkodna? 1. A kezdet jó volt, nem? De. 2. Tudtatok beszélgetni telefonon, nem? De. 3. Aki mer, az nyer, nem? Ő, hát, izéé....

ps.: ígérte, hogy ma este küld meglepit. Isten bocsássa meg, megjelent a szemem előtt egy lefényképezett f....sz. Legutóbbi társkeresésemkor ilyen képes meglepiket kaptam.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

zé-hán túl, zé-hán innen

Hát, kérem ez is megesett. Megírtuk a nyamvadt első biosz zh-t. Azért durva, hogy ez volt az első próbatétel, de mégis, duplatáskás szeműre sikerült aludnom magam vasárnap reggelre.
Pénteken mentünk le a kis csapattal, a délelőtti órákat leültük, majd a délutáni szocpszichoról megléptünk. Kaja és be a koliba hárman tanulni.
Előző este sikerült kb. 3 órát aludnom, így aztán aznap többször is eljutottam abba az állapotba, hogy vkivel össze fogok veszni. De végülis, nem vesztem. Estére meg teljesen átcsapott az ingerültségem a másik végletbe és ész nélkül röhögtünk úgy kb éjjel kettőig biosztanulás közben. Utólag másnak visszamesélve, tán nem is vicces poénok voltak, de ott, akkor visítva röhögtünk.
Aztán szombat hajnalban 7-kor Zh.
Mit mondjak? Mázlim volt, mert a könnyebbik csoportba kerültem és a többiek is segítettek. Csak sajnos hiába volt a kooperáció, mert én nem nagyon tudtam segíteni a mellettem ülő leányzónak, mert az ő feladatsorában lévő ábrára csak bámultam, mint boci az új kapura. :S Most izgulhatunk az eredményekért.
Aztán reggel 8-tól órák, folyamatosan délután kb fél ötig. Akkor már meglengettük a fehér zászlót a tanító néninek, hogy kész vagyunk és tessékkéremhazaengedniiiiiiiiiii. :)
Utána, mivel állat nagy heroinnak (hősnő:)))) kell lennem, végigvezettem az utat haza, majd meghaltam csendben. Másnap reggelre meg is lett a dupla táska a szemeim alatt.
Vasárnap kellemesen megírtam egy házidolgozatot, el is küldtem. Igaz, hogy eléggé gagyi lett, de nem volt több energiám. Este hatkor ahol épp tartottam, kiküldtem, kész.
És elmentem egy jutalommoziba: Madagaszkár 2-re. ÁÁÁÁÁllat :D
Ma meg? Hétfő reggel, iroda, multi, zzzzzzzzz. Csendes magány és unalom.

2008. november 4., kedd

Együttérzés

Tegnap reggelemet a Dél-Pesti kórházban kezdtem. Na, nem mintha beteg lennék, vagy valaki hozzátartozóm épp bent feküdne, hála istennek, hanem mert barátnőm ott dolgozik és kértem tőle kölcsönbe könyveket.

A délpestinek külön hangulata van. Két épület van, amiben betegek fekszenek. Az első a főépület, ahol mindenki más fekszik, a második a pszichiátria. A főépület mellett elhaladva jut el az ember "hátra". Oda.

Ha a parkban üldögélő embereket figyeled, drámaian változik a kép. Elől "rendes" betegek és hozzátartozók. Hátul általában magányos emberek, köntös, pad, padon magzatpózba bújt, magát himbáló ember, cigisek.

Az osztályra nem mentem. Csak magam elé képzeltem: folyosót fel-alá járó betegek, massziv bagósok, nyugtalan ágyba lekötözöttek, szart szétkenő öregek, "basszatok meg" mondattal kórtermeket járó meztelen öregasszony, stb. Mikor mi.

Senkinek nem kívánom a bejutást oda. Soha.

De aki azt meri állítani, ezek nem komoly dolgok és betegségek azt kötelezően utalnám be csak egy hétre egy osztályra. És akkor lehet revideálni az álláspontokat. Megértést és együttérzést kívánok mindenkinek.

Sűrű hét

Nos, kezdek becsavarodni.

Mondhatni, hogy beszűkült a gondolkodásom két területre: munkahely és biológia zh. Eléggé durva a helyzet, odáig jutottam, hogy legyen már péntek reggel, mert tény, h csak ezen pörgök és a nyitottságom bármely más téma iránt kb 0. Szóval, nem vagyok idebent a cégnél és a családban egy kellemes partner éppen.

Tegnap ordibáltam a buszon egy vénasszonnyal, ami már szokatlan. Mert nyilván, mindennapi konfliktusok vannak, de nagyon ritkán szoktam odáig vetemedni, hogy visszaszólok, pláne visszaordibálok valakinek. Inkább otthagyom az ilyen szitukat.

Annyi volt, h álltam egy buszmegállóban 40 kg csomaggal és egy nyanya pont ott akart elmenni, ahol én álltam. De nem kikerült volna, vagy valami, hanem először vmit motyogott, mire visszakérdeztem, h "tessék", akkorra már odébb taszajtott és üvöltött, h menjek már arrébb. Azt se tudtam, mi van, de a nyanya elment, én meg magamban puffogtam, hogyaszongya hülye vén banya.

Csak sajnos megjött a busz, ahol szintén a 40kg pakkommal felszálltam és az tűnt fel a harmadik lépcsőfokon, h megint a nyanya ordibál, h le ne merjek ülni. Hát, bassza meg!!!! Ugyanis kisült, hogy van egy - hogy is mondjam - hozzá sokmindenben hasoló terhes nő, aki a busz végéből majd jól odajön és leül. Na, akkor már ordítottam én is... Aztán jól összefostam magam, lévén remek külvárosi kis járatról van szó... Tehát ahogy mentem hátra csupa mélybarna szempár követett.

Ez van. És jelzem: nem szoktam efféléket gondolni, de most valahogy...

2008. október 30., csütörtök

katt

Amit csak most tudtam meg:

A hasnyálmirigy hasnyálat termel, a tobozmirigy tobozt, az agyalapi agyalapot, a csecsemőmirigy meg csecsemőt.

Most döbbentem rá megint egy nagy csúsztatásra: átvertek a szüleim ezzel a szeretkezéses, petesejtes, ondósejtes izé sztorival... Ááááááá...Tehát a dugás (ó, párdon: szeretkezés) még rendben van, de mi köze ennek a terhességhez? Kamugyár. Biztos valami gyógyszeripari lobbiizé az egész, hogy fogamzásgátló tabletta, óvszer, pesszárium, meg ilyenek...

Make love, not war! És ne dőljetek be a reklámoknak!

A Langerhans szigeteket meg keresem a térképen. Sztem ez is valami átverés, hogy hasnyálmirigy meg Langerhans szigetek, ugyan már. Szigetek a tengerben vannak és nagyon erős a gyanúm, hogy ez kapcsolatban lehet valami Hans nevű pasassal, aki sok időt tölthetett ezen a szigeten. Vagy esetleg arra hajókázhatott és ő fedezte fel. Így szokták a dolgokat elnevezni nem? Amerika - Colombus. Például.

Na, beveszem az esti bogyóimat. :) Holnap operálok. :)

2008. október 29., szerda

Busy days

Csiga igen elfoglalt lett mostanában. Közeleg a biosz zh időpontja az egyetemen, igaz, hogy majd három hete ezen pörgök, de szerintem szükség is van rá, mert setét vagyok/voltam bioszból, mint ama hideg téli éjszaka. És hát az egyetemen a TTK-s tanerők nem viccelnek-bolondoznak. Elég annyi hozzá, hogy megkértem egy barátnőm, aki maga is biosz szakos és egy középiskolában tanít, hogy segítsen. Háááát, volt nem egy kérdés, amire csak pislogott ő is. Na, azért jól éreztük magunkat. Jelentem a biológia tanulása meglehetősen szexuális jellegű. És meg is fejtettem, hogy miért. Mert az ember annyit k..va anyázik, b..... megezik közben, hogy óhatatlanul szexualizálódik a dolog. F.sz.m. Ááááá, már megint, bocsi :)))) Amúgy meg kellene írni sebtiben egy házidolgozatot is. Majdcsak rászánunk egy éjszakát. Meló pörög. Csiga gondolkodik, bizonytalankodik és vagy sír, vagy vigyorog. De alapvetően pörög. Tanul, tanul, tanul.

Szabálykövetők

Isten óvjon mindenkit a fafejű könyvelktől, kontrollerektől, meg efféle szerzetektől. Hangsúlyozom: a fafejűektől. Ami felzaklat benne, az a csőlátású precizitás. A l'art pour l'art adminisztráció. A controlling a controllingért. " A szabály, az szabály" elve. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogyan lehet valaki számára ennyire fontos az elv nélküli és értelmetlen szabálykövetés. Mert hiszek én is abban, hogy van az adminisztrációnak fontos szerepe és létre jogosult valami. De isten bocsássa meg, az adminisztráció magáért az adminisztrációért már örgdögtől való dolog. Valamit azért tenni, mert valaki azt mondta és nem látni magának a feladatnak az értelmét? Valamit azért úgy csinálni, ahogy, mert úgy van leírva? Valamit azért számon kérni, mert valaki azt mondta? Még egyszer elnézést kérek, de: ez az ostobaság és a gondolattalanság magas foka. Egy szabályt megismerni, annak célját megérteni, mérlegelni a jogosságát és azután elfogadni és alkalmazni - az megint egy más dolog. Minden szakmabeli vésse jól az eszébe: a könyvelés, a kontrolling, az adminisztráció egy kiszolgáló tevékenység. Arra való, hogy a vállalkozás eleget tegyen jogszabályi kötelezettségeinek és a tulajdonos illetve a menedzsment kellő pontosságú és kellő időben nyert információval rendelkezzen üzleti döntések meghozatalához. Pont. És pont csak ennyire való. Tehát nem ettől döglik a légy, nem ez működteti a világot és nem ez tesz egy céget sem sikeressé. Támogató funkció! Nem maga a tevékenység... Szem előtt tartandó a számviteli törvény alapelvei közül itt különösen: Tartalom elsődlegessége a formával szemben, költség-haszon elve. Csókoltatom az értelmes könyvelket, adminisztrátorokat, kontrollereket. Egy kontroller

Első

Újra kezdem a blogírást. Utóljára talán egy fél vagy háromnegyed éve hagytam fel egy másik portálon a blogolással. Mi is a motivációm? Talán magamnak szeretném rendszerezni a gondolataimat. Talán másoknak megmutatni magamat. Ez a legnehezebb és korábban is ezért hagytam fel vele. Nehéz döntést hozni, mit is várok el valójában a dologtól. Kik is a blogom címzettjei? Ha magamnak írok, akkor lehetek személyes. Ha másoknak írom, személyesnek vagy közérdekűnek kell lennem, hogy legyen, aki olvassa és követi a bejegyzéseket. Rábízom a sorsra.