Kísérő

Egy repülés során látta meg az ismeretlen férfit. Azonnal felfigyelt a kanyargós úton bandukoló emberre. Valami furcsa volt benne: a járása, a mozgása, a tartása talán? Onnantól nem tudta szem elől téveszteni.
A férfi botladozott. Hol erdőbe vezetett az útja, ahol a repülős nem láthatta, csak azt, hogy szaggatva, véresen bukik elő a fák közül, hol szakadékok szélén bukdácsolt, a mélység felett egyensúlyozva. Olykor a nap sütötte, máskor szélvihar tépázta. De a férfi újra, meg újra továbblépdelt, csak mindig egy kicsivel lassabban, nehezebben és egyre tépázottabban.
A férfi is tudta, hogy a repülős figyeli és ő is figyelte, az erdőségek után rögtön szemével kereste a kísérőt. Ha azt pillanatra egy légáramlat eltérítette, szorongva kémlelte az égboltot.
Egyik sem hagyta el a másikat. És mindketten tudták, az út végén a sötétség, az üresség, a múltidő. A repülős elhúzza a botkormányt majd, a vándor végigjárja az útját. Neki a sorsa ez és a repülős az, aki végigkíséri, mert senki se menjen egyedül.