Pécsi Tudományegyetem Bevezetés a biológiába pszichológusoknak c. jegyzet, terjedelm cca 170-180 oldal.
Rendszerint ilyenekkel találkozom benne: "Az egyik collateralis egy interneuronon át a gerincvelői oldalszarvi symphaticus sejttel synaptizál.... a praeganglionaris symphaticus rost a ramus communicans albuson át a paravertebralis dúcba lép, ahol egy dúcsejttel synaptizál."
De végre, a 105. oldalon kaptam egy kis alamizsnát:
"Ismeretes a pszichés fájdalom, melyet a sikertelenség, a sorscsapások stb. válthatnak ki, és pszichoterápiával, illetve kedélyállapotot befolyásoló gyógyszerekkel kezelhető."
Majd utána rögvest:
"Más a helyzet a somaticus fájdalommal. ITT JÓL DEFINIÁLHATÓ érző impulzusokkal és azok feldolgozásával van dolgunk..."
Hát, ugye? Ebben szerintem sok minden benne van... :)
De azért köszi TTK. Mégiscsak érzem, hogy RÁM, kis pszichológus hallgatóra gondoltál, mikor lejegyezted e sorokat. Igen, ez a könyv nekem szól. De tényleg.
2008. november 17., hétfő
2008. november 16., vasárnap
Semmi
Amúgy meg semmi sem történik.
Intézgetem az egyetemi dolgaimat, nyitogatom a zh-eredményes honlapot, napi 25-ször, hátha fent van már az eredmény. De, mondjuk: nincs.
Olvasgatom az új anyagrészeket. Idegrendszer - tiszta lányregény. De tényleg.
A munkahely erősen felejtős. Az égvilágon semmi sem történik és rémesen unom magam. Szerencsére csütörtökön elvittek valami geocaching izére. Ja-ja, céges csapatépítő rohadtanyja. Mondjuk mindegy. Legalább mentünk egyszer valahova. Nem is volt rossz, nyolc fős csoportokban kellett kóvályogni egy GPS segítségével az erdőben és előre kijelölt pontokat megkeresni. Hát, megkerestük őket.
Az a nagy sanda gyanúm, hogy jó dolog a műholdas technika, de lehet ezt hagyományosan is művelni - mármint az erdőjárást. Szóval, csak hogy elindulsz, és mész, pont az orrod után. És pont. :)
A bokámnak sajnos betett az árkon-bokron rohangálás. Megbicsaklott vagy 42-szer, és mivel magasszárú cipő volt rajtam, egyszer sem tört ki. Viszont a szalagokat, inakat megint szétcibáltam és valszeg leöltem pár ezer porcsejtet megint a kis helyes ugrócsontomról, mert azóta újra fáj. :(((( Úgy néz ki, ez már életprogram marad.
Egész héten alig volt bent valaki, mert nagyon sokan szabin voltak. És a külföldiektől se jött az égvilágon semmi. Szóval, csendesen bevallom: pénteken ellógtam a délutánt. Se magyar, se külföldi főnök, se meló nem volt. Hát, hazajöttem szépen. Bocsi... Azért a lapitopit magammal cipeltem, ha beakad valami levél. De nem akadt. Hogy is akadt volna?
Amúgy nem szeretem ezt a sötétet. Lehangol. Eddig nem emlékszem, hogy valaha zavart volna a korai sötétedés. De most valahogy nagyon. Melankólia, melatonin, meg ilyenek?
Intézgetem az egyetemi dolgaimat, nyitogatom a zh-eredményes honlapot, napi 25-ször, hátha fent van már az eredmény. De, mondjuk: nincs.
Olvasgatom az új anyagrészeket. Idegrendszer - tiszta lányregény. De tényleg.
A munkahely erősen felejtős. Az égvilágon semmi sem történik és rémesen unom magam. Szerencsére csütörtökön elvittek valami geocaching izére. Ja-ja, céges csapatépítő rohadtanyja. Mondjuk mindegy. Legalább mentünk egyszer valahova. Nem is volt rossz, nyolc fős csoportokban kellett kóvályogni egy GPS segítségével az erdőben és előre kijelölt pontokat megkeresni. Hát, megkerestük őket.
Az a nagy sanda gyanúm, hogy jó dolog a műholdas technika, de lehet ezt hagyományosan is művelni - mármint az erdőjárást. Szóval, csak hogy elindulsz, és mész, pont az orrod után. És pont. :)
A bokámnak sajnos betett az árkon-bokron rohangálás. Megbicsaklott vagy 42-szer, és mivel magasszárú cipő volt rajtam, egyszer sem tört ki. Viszont a szalagokat, inakat megint szétcibáltam és valszeg leöltem pár ezer porcsejtet megint a kis helyes ugrócsontomról, mert azóta újra fáj. :(((( Úgy néz ki, ez már életprogram marad.
Egész héten alig volt bent valaki, mert nagyon sokan szabin voltak. És a külföldiektől se jött az égvilágon semmi. Szóval, csendesen bevallom: pénteken ellógtam a délutánt. Se magyar, se külföldi főnök, se meló nem volt. Hát, hazajöttem szépen. Bocsi... Azért a lapitopit magammal cipeltem, ha beakad valami levél. De nem akadt. Hogy is akadt volna?
Amúgy nem szeretem ezt a sötétet. Lehangol. Eddig nem emlékszem, hogy valaha zavart volna a korai sötétedés. De most valahogy nagyon. Melankólia, melatonin, meg ilyenek?
Továbbra is szingli...
... és ez már megint így maradt. Tulajdonképpen szinte lényegtelen is.
Annyi lett a dolog kifutása, hogy:
- röviden: berágtam és elküldtem a pasit a fenébe;
- hosszabban:
SMS, kedd este: Elkezdett a srác sms-ben azon problémázni, hogy akkor ő mit is vegyen fel a randira. Olyan kis viccesnek tűnt, gondoltam ügyesen előre gondolkodik és kipuhatolja én miben is leszek, kábé.
Első mail, szerda reggel: Kitalálta és melegítőt vesz fel, mert az jó meleg és hozzá bakancsot. És még mindig azt hittem viccel, de azért belém bújt a kíváncsiság... Persze rákérdeztem levélben.
2-4. mail, szerda napközben: Párszor megerősítette, hogy igen, tényleg abban jött. Erre én udvariasan és határozottan lemondtam a randit, hogyaszondom, nem tiszteli meg már az első alkalmat se, és a melegítő a Tescoba is ciki, akkor valszeg nagyon más az értékrendünk, megmifene.
5. mail, szerda délután: "szia baby" kezdettel levél, hogy ugyanmár, csak viccelt.
Bennem meg a bomba robbant:
- Mi az hogy BABY??? Még egyszer sem találkoztunk. Nehogymár itt BABYzzen egy melegítős faszi!
- És marha rossz a humora, mert ez nem vicces szerintem. Főleg azok után, hogy anno régi internetes társkereső múltamban mennyi idióta vadbarommal találkoztam. Ezek után már simán az járt a fejemben, hogy a pasi hazudik, hazarohant átöltözni, vagy mittudomén. Ezt közöltem, plusz, hogy randi lemondva.
És a csattanó, 6.mail: "Akkor most tényleg nem találkozunk?"
Hát, nem találkoztunk. Úgy néz ki, megsértődhetett, mert kitörölt a wiw-es ismerősei közül (noha előtte nem találkoztunk...). Na, bumm...
Na, most akkor: egy intoleráns vadbarom vagyok?
Ha átgondolom, igen. Ha mégegyszer átgondolom, akkor meg nem.
A francnak van kedve idiótákkal foglalkozni. Hogy arról levelezzek és sms-ezzek egy vadidegennel, hogy mit sikerült reggel felvennie? Ha komoly a dolog, akkor azért gáz, ha nem komoly, akkor meg azért.
Ááá.
Annyi lett a dolog kifutása, hogy:
- röviden: berágtam és elküldtem a pasit a fenébe;
- hosszabban:
SMS, kedd este: Elkezdett a srác sms-ben azon problémázni, hogy akkor ő mit is vegyen fel a randira. Olyan kis viccesnek tűnt, gondoltam ügyesen előre gondolkodik és kipuhatolja én miben is leszek, kábé.
Első mail, szerda reggel: Kitalálta és melegítőt vesz fel, mert az jó meleg és hozzá bakancsot. És még mindig azt hittem viccel, de azért belém bújt a kíváncsiság... Persze rákérdeztem levélben.
2-4. mail, szerda napközben: Párszor megerősítette, hogy igen, tényleg abban jött. Erre én udvariasan és határozottan lemondtam a randit, hogyaszondom, nem tiszteli meg már az első alkalmat se, és a melegítő a Tescoba is ciki, akkor valszeg nagyon más az értékrendünk, megmifene.
5. mail, szerda délután: "szia baby" kezdettel levél, hogy ugyanmár, csak viccelt.
Bennem meg a bomba robbant:
- Mi az hogy BABY??? Még egyszer sem találkoztunk. Nehogymár itt BABYzzen egy melegítős faszi!
- És marha rossz a humora, mert ez nem vicces szerintem. Főleg azok után, hogy anno régi internetes társkereső múltamban mennyi idióta vadbarommal találkoztam. Ezek után már simán az járt a fejemben, hogy a pasi hazudik, hazarohant átöltözni, vagy mittudomén. Ezt közöltem, plusz, hogy randi lemondva.
És a csattanó, 6.mail: "Akkor most tényleg nem találkozunk?"
Hát, nem találkoztunk. Úgy néz ki, megsértődhetett, mert kitörölt a wiw-es ismerősei közül (noha előtte nem találkoztunk...). Na, bumm...
Na, most akkor: egy intoleráns vadbarom vagyok?
Ha átgondolom, igen. Ha mégegyszer átgondolom, akkor meg nem.
A francnak van kedve idiótákkal foglalkozni. Hogy arról levelezzek és sms-ezzek egy vadidegennel, hogy mit sikerült reggel felvennie? Ha komoly a dolog, akkor azért gáz, ha nem komoly, akkor meg azért.
Ááá.
2008. november 10., hétfő
Ügyeletes szingli
Igen, én lettem az.
Valamelyik nap gyanútlanul felnyitom a számítógépet és belebambulok a postaládámba. Nicsak-nicsak írt valaki. Hű, tök ismeretlen feladó...
Egy pasi, hogy aszongya, hallotta egyik volt focis csapattársamtól, hogy egyedül állok, erősen, és ő is és szeretnék-e megismerkedni vele.
Na, mondanom sem kell ott menten kiestem a bugyogómból, mert mégiscsak.... De, hát, kedves levélke volt. Gondoltam, majd jól válaszolok a tanulás után (tehát cca 3-4 nap múlva).
Aztán délelőtt felhívott a csapattársam, hogy hát izé, bocsika, de ő adta meg az elérhetőséget? Nem baj? Hát, nem. Hol is vagyok én olyan helyzetben, hogy megengedhessem magamnak bármilyen esély kihagyását. Megüzentem, hogy majd válaszolok, de most el vagyok havazva, stb-stb. De hogy tisztelem, hogy mert írni, mert a pasik nagy része nem merne, vagy aki igen, az pszichopata. Kicsit...
Őszinte leszek, a srác első ránézésre (képen) nem túl jóképű. Mondjuk úgy, hogy az iwiwes adatlapja nem elsősorban meggyőző. Viszont:
Utána is írt nekem leveleket, noha nem válaszoltam. És tetszett, hogy nem sürgetés volt bennük, csak érdeklődés, jelzése, hogy érdeklem, és kiváncsi rám. Hmmmmmm. Tudod, mindaz, amit egy szerelem vagy kapcsolat elején annyira szeretnél, vágysz rá...
Rendes kiscsiga lévén, vasárnap válaszoltam is. Szépen, hogy örülök, hogy megkeresett. Mivel előtte írta, hogy szeretné a számomat, hát legyen, nem szívbajoskodok már. Főleg, hogy beleírta, hogy elkérhetné a csapattársamtól, de azt szeretné, ha én szeretném neki megadni és ezért tőlem kéri. WOW!
És a naaagy csapda: utána én leskeltem a netet kb óránként, hogy olvasta-e a levelet. Szegény, ő mennyit lóghatott a válaszom előtt így a gép előtt. Ma reggel telefon: szia, Misi vagyok. HŰŰŰ.
Jól elbeszélgettünk. Sztem 22 perc elég jó idő, ha abba gondolunk bele, hogy akár egy perc is milyen kínosan hosszú tud lenni.
Szerdán randi.
Csiga meg paramari. Annyi válogatott idiótával találkoztam már hasonló vakrandi keretében, hogy már kockásra szorongom magam a gondolattól, hogy megint egy idióta zaklató lesz. Vagy egy vadbarom. Vagy egy húnemistudommi.
Na, mit is tanácsolnék annak, aki nálam ilyenre panaszkodna? 1. A kezdet jó volt, nem? De. 2. Tudtatok beszélgetni telefonon, nem? De. 3. Aki mer, az nyer, nem? Ő, hát, izéé....
ps.: ígérte, hogy ma este küld meglepit. Isten bocsássa meg, megjelent a szemem előtt egy lefényképezett f....sz. Legutóbbi társkeresésemkor ilyen képes meglepiket kaptam.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Valamelyik nap gyanútlanul felnyitom a számítógépet és belebambulok a postaládámba. Nicsak-nicsak írt valaki. Hű, tök ismeretlen feladó...
Egy pasi, hogy aszongya, hallotta egyik volt focis csapattársamtól, hogy egyedül állok, erősen, és ő is és szeretnék-e megismerkedni vele.
Na, mondanom sem kell ott menten kiestem a bugyogómból, mert mégiscsak.... De, hát, kedves levélke volt. Gondoltam, majd jól válaszolok a tanulás után (tehát cca 3-4 nap múlva).
Aztán délelőtt felhívott a csapattársam, hogy hát izé, bocsika, de ő adta meg az elérhetőséget? Nem baj? Hát, nem. Hol is vagyok én olyan helyzetben, hogy megengedhessem magamnak bármilyen esély kihagyását. Megüzentem, hogy majd válaszolok, de most el vagyok havazva, stb-stb. De hogy tisztelem, hogy mert írni, mert a pasik nagy része nem merne, vagy aki igen, az pszichopata. Kicsit...
Őszinte leszek, a srác első ránézésre (képen) nem túl jóképű. Mondjuk úgy, hogy az iwiwes adatlapja nem elsősorban meggyőző. Viszont:
Utána is írt nekem leveleket, noha nem válaszoltam. És tetszett, hogy nem sürgetés volt bennük, csak érdeklődés, jelzése, hogy érdeklem, és kiváncsi rám. Hmmmmmm. Tudod, mindaz, amit egy szerelem vagy kapcsolat elején annyira szeretnél, vágysz rá...
Rendes kiscsiga lévén, vasárnap válaszoltam is. Szépen, hogy örülök, hogy megkeresett. Mivel előtte írta, hogy szeretné a számomat, hát legyen, nem szívbajoskodok már. Főleg, hogy beleírta, hogy elkérhetné a csapattársamtól, de azt szeretné, ha én szeretném neki megadni és ezért tőlem kéri. WOW!
És a naaagy csapda: utána én leskeltem a netet kb óránként, hogy olvasta-e a levelet. Szegény, ő mennyit lóghatott a válaszom előtt így a gép előtt. Ma reggel telefon: szia, Misi vagyok. HŰŰŰ.
Jól elbeszélgettünk. Sztem 22 perc elég jó idő, ha abba gondolunk bele, hogy akár egy perc is milyen kínosan hosszú tud lenni.
Szerdán randi.
Csiga meg paramari. Annyi válogatott idiótával találkoztam már hasonló vakrandi keretében, hogy már kockásra szorongom magam a gondolattól, hogy megint egy idióta zaklató lesz. Vagy egy vadbarom. Vagy egy húnemistudommi.
Na, mit is tanácsolnék annak, aki nálam ilyenre panaszkodna? 1. A kezdet jó volt, nem? De. 2. Tudtatok beszélgetni telefonon, nem? De. 3. Aki mer, az nyer, nem? Ő, hát, izéé....
ps.: ígérte, hogy ma este küld meglepit. Isten bocsássa meg, megjelent a szemem előtt egy lefényképezett f....sz. Legutóbbi társkeresésemkor ilyen képes meglepiket kaptam.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
zé-hán túl, zé-hán innen
Hát, kérem ez is megesett. Megírtuk a nyamvadt első biosz zh-t. Azért durva, hogy ez volt az első próbatétel, de mégis, duplatáskás szeműre sikerült aludnom magam vasárnap reggelre.
Pénteken mentünk le a kis csapattal, a délelőtti órákat leültük, majd a délutáni szocpszichoról megléptünk. Kaja és be a koliba hárman tanulni.
Előző este sikerült kb. 3 órát aludnom, így aztán aznap többször is eljutottam abba az állapotba, hogy vkivel össze fogok veszni. De végülis, nem vesztem. Estére meg teljesen átcsapott az ingerültségem a másik végletbe és ész nélkül röhögtünk úgy kb éjjel kettőig biosztanulás közben. Utólag másnak visszamesélve, tán nem is vicces poénok voltak, de ott, akkor visítva röhögtünk.
Aztán szombat hajnalban 7-kor Zh.
Mit mondjak? Mázlim volt, mert a könnyebbik csoportba kerültem és a többiek is segítettek. Csak sajnos hiába volt a kooperáció, mert én nem nagyon tudtam segíteni a mellettem ülő leányzónak, mert az ő feladatsorában lévő ábrára csak bámultam, mint boci az új kapura. :S Most izgulhatunk az eredményekért.
Aztán reggel 8-tól órák, folyamatosan délután kb fél ötig. Akkor már meglengettük a fehér zászlót a tanító néninek, hogy kész vagyunk és tessékkéremhazaengedniiiiiiiiiii. :)
Utána, mivel állat nagy heroinnak (hősnő:)))) kell lennem, végigvezettem az utat haza, majd meghaltam csendben. Másnap reggelre meg is lett a dupla táska a szemeim alatt.
Vasárnap kellemesen megírtam egy házidolgozatot, el is küldtem. Igaz, hogy eléggé gagyi lett, de nem volt több energiám. Este hatkor ahol épp tartottam, kiküldtem, kész.
És elmentem egy jutalommoziba: Madagaszkár 2-re. ÁÁÁÁÁllat :D
Ma meg? Hétfő reggel, iroda, multi, zzzzzzzzz. Csendes magány és unalom.
Pénteken mentünk le a kis csapattal, a délelőtti órákat leültük, majd a délutáni szocpszichoról megléptünk. Kaja és be a koliba hárman tanulni.
Előző este sikerült kb. 3 órát aludnom, így aztán aznap többször is eljutottam abba az állapotba, hogy vkivel össze fogok veszni. De végülis, nem vesztem. Estére meg teljesen átcsapott az ingerültségem a másik végletbe és ész nélkül röhögtünk úgy kb éjjel kettőig biosztanulás közben. Utólag másnak visszamesélve, tán nem is vicces poénok voltak, de ott, akkor visítva röhögtünk.
Aztán szombat hajnalban 7-kor Zh.
Mit mondjak? Mázlim volt, mert a könnyebbik csoportba kerültem és a többiek is segítettek. Csak sajnos hiába volt a kooperáció, mert én nem nagyon tudtam segíteni a mellettem ülő leányzónak, mert az ő feladatsorában lévő ábrára csak bámultam, mint boci az új kapura. :S Most izgulhatunk az eredményekért.
Aztán reggel 8-tól órák, folyamatosan délután kb fél ötig. Akkor már meglengettük a fehér zászlót a tanító néninek, hogy kész vagyunk és tessékkéremhazaengedniiiiiiiiiii. :)
Utána, mivel állat nagy heroinnak (hősnő:)))) kell lennem, végigvezettem az utat haza, majd meghaltam csendben. Másnap reggelre meg is lett a dupla táska a szemeim alatt.
Vasárnap kellemesen megírtam egy házidolgozatot, el is küldtem. Igaz, hogy eléggé gagyi lett, de nem volt több energiám. Este hatkor ahol épp tartottam, kiküldtem, kész.
És elmentem egy jutalommoziba: Madagaszkár 2-re. ÁÁÁÁÁllat :D
Ma meg? Hétfő reggel, iroda, multi, zzzzzzzzz. Csendes magány és unalom.
2008. november 4., kedd
Együttérzés
Tegnap reggelemet a Dél-Pesti kórházban kezdtem. Na, nem mintha beteg lennék, vagy valaki hozzátartozóm épp bent feküdne, hála istennek, hanem mert barátnőm ott dolgozik és kértem tőle kölcsönbe könyveket.
A délpestinek külön hangulata van. Két épület van, amiben betegek fekszenek. Az első a főépület, ahol mindenki más fekszik, a második a pszichiátria. A főépület mellett elhaladva jut el az ember "hátra". Oda.
Ha a parkban üldögélő embereket figyeled, drámaian változik a kép. Elől "rendes" betegek és hozzátartozók. Hátul általában magányos emberek, köntös, pad, padon magzatpózba bújt, magát himbáló ember, cigisek.
Az osztályra nem mentem. Csak magam elé képzeltem: folyosót fel-alá járó betegek, massziv bagósok, nyugtalan ágyba lekötözöttek, szart szétkenő öregek, "basszatok meg" mondattal kórtermeket járó meztelen öregasszony, stb. Mikor mi.
Senkinek nem kívánom a bejutást oda. Soha.
De aki azt meri állítani, ezek nem komoly dolgok és betegségek azt kötelezően utalnám be csak egy hétre egy osztályra. És akkor lehet revideálni az álláspontokat. Megértést és együttérzést kívánok mindenkinek.
A délpestinek külön hangulata van. Két épület van, amiben betegek fekszenek. Az első a főépület, ahol mindenki más fekszik, a második a pszichiátria. A főépület mellett elhaladva jut el az ember "hátra". Oda.
Ha a parkban üldögélő embereket figyeled, drámaian változik a kép. Elől "rendes" betegek és hozzátartozók. Hátul általában magányos emberek, köntös, pad, padon magzatpózba bújt, magát himbáló ember, cigisek.
Az osztályra nem mentem. Csak magam elé képzeltem: folyosót fel-alá járó betegek, massziv bagósok, nyugtalan ágyba lekötözöttek, szart szétkenő öregek, "basszatok meg" mondattal kórtermeket járó meztelen öregasszony, stb. Mikor mi.
Senkinek nem kívánom a bejutást oda. Soha.
De aki azt meri állítani, ezek nem komoly dolgok és betegségek azt kötelezően utalnám be csak egy hétre egy osztályra. És akkor lehet revideálni az álláspontokat. Megértést és együttérzést kívánok mindenkinek.
Sűrű hét
Nos, kezdek becsavarodni.
Mondhatni, hogy beszűkült a gondolkodásom két területre: munkahely és biológia zh. Eléggé durva a helyzet, odáig jutottam, hogy legyen már péntek reggel, mert tény, h csak ezen pörgök és a nyitottságom bármely más téma iránt kb 0. Szóval, nem vagyok idebent a cégnél és a családban egy kellemes partner éppen.
Tegnap ordibáltam a buszon egy vénasszonnyal, ami már szokatlan. Mert nyilván, mindennapi konfliktusok vannak, de nagyon ritkán szoktam odáig vetemedni, hogy visszaszólok, pláne visszaordibálok valakinek. Inkább otthagyom az ilyen szitukat.
Annyi volt, h álltam egy buszmegállóban 40 kg csomaggal és egy nyanya pont ott akart elmenni, ahol én álltam. De nem kikerült volna, vagy valami, hanem először vmit motyogott, mire visszakérdeztem, h "tessék", akkorra már odébb taszajtott és üvöltött, h menjek már arrébb. Azt se tudtam, mi van, de a nyanya elment, én meg magamban puffogtam, hogyaszongya hülye vén banya.
Csak sajnos megjött a busz, ahol szintén a 40kg pakkommal felszálltam és az tűnt fel a harmadik lépcsőfokon, h megint a nyanya ordibál, h le ne merjek ülni. Hát, bassza meg!!!! Ugyanis kisült, hogy van egy - hogy is mondjam - hozzá sokmindenben hasoló terhes nő, aki a busz végéből majd jól odajön és leül. Na, akkor már ordítottam én is... Aztán jól összefostam magam, lévén remek külvárosi kis járatról van szó... Tehát ahogy mentem hátra csupa mélybarna szempár követett.
Ez van. És jelzem: nem szoktam efféléket gondolni, de most valahogy...
Mondhatni, hogy beszűkült a gondolkodásom két területre: munkahely és biológia zh. Eléggé durva a helyzet, odáig jutottam, hogy legyen már péntek reggel, mert tény, h csak ezen pörgök és a nyitottságom bármely más téma iránt kb 0. Szóval, nem vagyok idebent a cégnél és a családban egy kellemes partner éppen.
Tegnap ordibáltam a buszon egy vénasszonnyal, ami már szokatlan. Mert nyilván, mindennapi konfliktusok vannak, de nagyon ritkán szoktam odáig vetemedni, hogy visszaszólok, pláne visszaordibálok valakinek. Inkább otthagyom az ilyen szitukat.
Annyi volt, h álltam egy buszmegállóban 40 kg csomaggal és egy nyanya pont ott akart elmenni, ahol én álltam. De nem kikerült volna, vagy valami, hanem először vmit motyogott, mire visszakérdeztem, h "tessék", akkorra már odébb taszajtott és üvöltött, h menjek már arrébb. Azt se tudtam, mi van, de a nyanya elment, én meg magamban puffogtam, hogyaszongya hülye vén banya.
Csak sajnos megjött a busz, ahol szintén a 40kg pakkommal felszálltam és az tűnt fel a harmadik lépcsőfokon, h megint a nyanya ordibál, h le ne merjek ülni. Hát, bassza meg!!!! Ugyanis kisült, hogy van egy - hogy is mondjam - hozzá sokmindenben hasoló terhes nő, aki a busz végéből majd jól odajön és leül. Na, akkor már ordítottam én is... Aztán jól összefostam magam, lévén remek külvárosi kis járatról van szó... Tehát ahogy mentem hátra csupa mélybarna szempár követett.
Ez van. És jelzem: nem szoktam efféléket gondolni, de most valahogy...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
